Nagy étvágy

A nagy étvágy sokszor egy olyan erős fizikai sóvárgás, a főleg magas szénhidráttartalmú ételek után, ami ha rendszeressé válik, megkeseríti és megbetegítheti fizikális és mentális szinten is gazdáját.

Miért nem tudok parancsolni a nagy étvágynak?

A nagy étvágy hátterében mindig egy dolog áll, ez pedig a lelki egyensúly felbomlása, a minket érő stressz tényezők úgy a legelviselhetőbbek, ha nagy étvágyunkat kielégítjük.

A nagy étvágy nem korgó gyomor, hanem korgó agy jelenség!

A lélek megbetegíti a testet – szoktuk hallani, olvasni - , ezt azt jelenti, hogy aki lelki gondjait zabálással kompenzálja, hosszú távon legyengíti az immunrendszerét és teret ad az élősködők elszaporodásának. A lelki béke helyreállítása ilyenkor már kevés, mert az élősködők lesznek azok akik a  nagy étvágyat generálják majd és betegséget okoznak.

A nagy étvágy súlyfelesleget okoz, ami beindítja az ördögi kört, egy spirált és rettegéssel tölti el az embert. A szégyen érzete, hogy nem tudja nagy étvágyát uralni már a masszív zsírpárnák megjelenése előtt is komoly fusztrációt okoz.
Az ember gyűlölettel és megvetéssel gondol magára, mert az állandó zabálások körforgása, a nagy étvágy megszégyenülést okoz, sokszor az öngyilkosság gondolata is felmerül.  Ha a nagy étvágy jelentős súlyfelesleggel is jár, nagyban rombolja önképünket, önbecsülésünket és az állandó diszharmónia érzését ölti magára, ami tovább pörgeti az embert a spirál aljára. A nagy étvágy csillapítása épp ezért nem csak az esztétikai megjelenésünk miatt fontos, hanem a minőségi és tevékeny minden napok alapja.

A nagy étvágy leküzdése

Ki uralkodik? Te vagy a Nagy Étvágy?
A nagy étvágy, a sóvárgás az ételek után nem határozhatja meg minden napjait!
Az életét irányítani tudja, ha felfedjük a nagy étvágy tünetének okait és felszámoljuk azokat. Vége lesz az elkeseredett nyugtalan éjszakáknak a hűtőszekrény átkutatásának és a nagy étvágy nem veszélyezteti tovább az életét.

Meg kell ismernie a testét és néhány biokémiai folyamatot ahhoz, hogy megértse, mi történik bizonyos ételek elfogyasztása után a szervezetében. Bizonyos étel csoportok a nagy étvágyat tovább fokozzák, bármennyit eszik belőlük, sosem elég. Olyan függőséget okoznak, amit egy alkoholista érez ha nem jut alkoholhoz. A folyamatos nagy étvágy függőség. Hátterében a lelki egyensúly felbomlása és bizonyos anyagok elfogyasztása iránti kóros sóvárgás áll.

Nagy étvágy és függőséget okozó élelmiszerek

Minden az agyban dől el. Az agyban jelentkező nagy étvágy az agyban csökkenthető. A cukor az egyik olyan anyag, amivel a nagy étvágy függősége kutatásokkal igazolt. A cukor minden csomagolt élelmiszerben megtalálható és fogyasztása évről évre nő a világon mindenütt. A diétás étrendek sokszor több cukrot tartalmaznak, mint a hagyományos élelmiszerek. A kukorica és borsó konzerv is cukrot tartalmaz. Az előrecsomagolt tészták és rizs ételek is cukrot tartalmaznak. A ketchupban, a savanyúságban, a halkonzervekben, mindenütt felütik a fejüket. A gyártók mindig a jó íz érdekében és nagy profit reményében tesznek termékeikhez cukrot. A fogyasztónál pedig egyre több cukrot igényel. Pontosabban az agya, mert a cukor függőséget az agy irányítja. A cukor semmiben sem különbözik a morfiumtól és a kokaintól. A sóvárgás néha olyan erős lehet, hogy a cukrot nem tartalmazó ételt nem tudjuk elfogyasztani. Az összes finomított szénhidrát a cukor függőségével egyenlő értéket mutat. Az összes finomított szénhidrát, mint a fehér liszt, az adalékanyagok olyan függőséget alakítanak ki a szervezetben, mint a koffein. Ezért a nagy étvágy ellen, szép lassan redukálni kell a finomított élelmiszerek csoportját, ez sokszor elvonási tünetekkel jár. Könnyebb a leszokás, ha lúgosít és méregtelenít a kúra közben.

A nagy étvágy átka

A nagy étvágy kielégítése először megvigasztalja a lelkünket. A nagy étvágy állandó csillapítása a későbbiekben már veszélyeztetheti egészségünket, mert fizikai és mentális torzulást okoz. A nagy étvágy jelensége könnyen átcsaphat egyéb táplálkozási zavarrá, mint  a bulimia, az evési roham, vagy túlevés. A bulimia a bánatevők nagy barátja, ugyanis az elfogyasztott ételtől viszonylag könnyen és gyorsan meg tudnak szabadulni. Ráadásul a hányás vagy hasmenés – amelyet komoly hashajtókkal érnek el – egyfajta megkönnyebbülést is hoz, úgy érzik, mintha komoly tehertől szabadultak volna meg. Egyfajta eufórikus állapot ez, a kábítószerezéshez is hasonlítható.

Az evési roham szintén szoros összefüggésben áll a bánatevéssel, hiszen alig várjuk, hogy hazaérve, mindent eldobva, feltépjük a pizzás dobozt vagy kiraboljuk a hűtőt. Ilyenkor nem az étel minőségén, inkább az elfogyasztás gyorsaságán van a hangsúly. Minél hamarabb eltelni, jóllakni, és nem gondolkodni. A túlevés szintén a bánatevés társa és legtöbbször ez torkollik bulimiába. Látható tehát, hogy a krónikus és indokolatlan evés mögött a legtöbbször súlyos lelki gondok állnak, amelyeket odafigyeléssel, de sok esetben csak külső segítséggel lehet csak megoldani. A bánatevés rendszerint túlmutat az egészségügyi és esztétikai problémákon. Ahhoz hogy egészséges, kiegyensúlyozott életet éljünk, elsősorban a fejünkben kell rendet tenni.

A nagy étvágy elleni fegyverek

  • Naponta ötszöri étkezés, mindig keveset és gyakrabban.
  • Az alapos rágás, nem csak az étvágyat csökkenti, de a tökéletes tápanyagfelszívódás elengedhetetlen része.
  • Az étkezéseknél ne a mennyiségre hanem a minőségre és változatosságra figyeljünk: az ebédtől függnek a délutáni „ éhségrohamok”.
  • Legalább 1,5 folyadékot igyunk naponta. Jobb, ha a folyadékbevitelt az étkezések között és nem közben iktatjuk be.
  • A folyadék csak szénsavmentes víz lehet, javaslat: tölts az ásványvizedbe Puridren lúgosító koncentrátumot a gyorsabb, látványosabb eredmény érdekében.
  • Nem kell semmiről lemondani, de a mértéktartás kötelező!
  • Használjunk új és érdekes fűszereket főzéshez, meglátjuk majd, hogy ahogy múlik az idő, egészen másképp fogjuk érezni az ízeket.
  • Étvágyunk karbantartásához válasszunk olyan étrend-kiegészítőt, ami tartalmaz triptofánt, krómot és glükomakropeptidet. Mindhárom természetes anyag és háromféleképp csökkentik az étvágyat.
  • Ne feledd: Te uralkodsz és nem a Nagy Étvágy!