A bánatevés nem egyszerűen azt jelenti, hogy amikor szomorúak vagyunk, megvigasztaljuk a lelkünket egy kis édességgel.
Ennél jóval nagyobb jelentősége van, és hosszú távon mind a fizikai, mind a mentális egészségünket veszélyezteti. Aki hosszú távon édességgel orvosolja bánatát, testi-lelki fájdalmát, annak nem csak a keletkező túlsúllyal kell megküzdenie. A lélek megbetegíti a testet, vannak akik azt vallják minden betegség háttere pszichoszomatikus.
A bánatevés a pillanat hatására bekövetkező impulzív evési kényszer. A nőkre nagyon jellemző bánatevés kiváltó okai lehetnek a szerelmi csalódások, munkahelyi kudarcok, ideges és feszült helyzetek, szituációk. A rossz beidegződés egy ördögi kört indíthat el hosszú távon, amiből nehéz a visszaút.
A bánatevés csak akkor elfogadható, ha két-három havonta egyszer fordul elő. Ha valaki ennél gyakrabban próbálja orvosolni a bánatát evéssel, egy idő után már minden esetben az étel felé fordul majd vigaszért. Mivel szégyelli a dolgot, társaságban nem eszik vagy legalább is nem extrém mennyiséget, nehogy észrevegyék, hogy gondja van. A bánatevés ugyanis egyfajta étkezési zavar. Így azonban a bánatevő egy idő után inkább nem találkozik a barátaival, magába zárkózik, kevesebbet beszélget, mert szívesebben tölti az idejét egyedül, evéssel. A bánatevés tehát egy idő után súlyos elmagányosodáshoz vezethet.
Talán első hallásra túlzásnak tűnik, de mégis igaz. A munkahelyén az ember nem feltétlenül hódolhat a magányos evés örömeinek, tehát nem tudja evéssel megnyugtatni háborgó idegeit. Ebből következően alig várja, hogy egyedül lehessen, és magába tömhesse a megnyugtató ételt. Ezért sürgeti a munkaidő végét, figyelmetlenné válik a képzelt éhségérzet miatt. Nem vállal túlórákat, plusz feladatokat, amelyekkel jelezhetné főnökeinek, hogy számíthatnak rá. A felettesei nem fogják törekvő, ambiciózus munkaerőként számon tartani. Ráadásul a bánatevés hamarosan látványos plusz kilókat eredményez, amely bizonyára feltűnik a kollégáknak is. Ha a túlsúly extrém méreteket ölt, azt a munkáltató hajlamos lustasággal azonosítani, hiszen az elkényelmesedéssel vonhatja párhuzamba. Ezek túlzásnak tűnhetnek de a valóságban előfordulnak.
A túlzott evéssel minden esetben palástolni próbálunk valamit. Elnyomjuk valós érzéseinket, hogy csak az evésre és a finom ízekre keljen koncentrálnunk. Az igazi mély érzések azonban ekkor sem szűnnek meg, csak egyre mélyebbre temetjük őket. Ha lenne alkalmunk és evés helyett a problémáinkon, érzéseinket elmélkednénk, rengeteg rejtett dolog törhetne felszínre. Már az is segítene, ha a bánatevő egyszer evés helyett leülne egy tollal, papírral, és leírná a gondolatait. Ha nem tereli el a gondolatait evéssel a valós problémáról, akkor azok sokkal gyorsabban meg is oldódnak. Amikor azonban csak eszik, és nem veszi a fáradtságot, hogy gondolkodjon, akkor az egész élete merő étkezéssé alakul, család, barátok, munka, és valós érzelmek nélkül.
Ne olyan félelmekre gondoljunk, mint a klausztrofóbia vagy a magasságtól való félelem. A bánatevéssel mindig az élettől való félelmünket titkoljuk el. Ha csupán bánatevésről van szó valószínűleg szocializációs problémánk van. A kórosan evők gyakran nem tudnak kapcsolatokat teremteni, sem szerelmit sem egyszerű barátit. Ennek persze több oka is lehet. Például hogy félnek közel kerülni valakihez, vagy hogy annyira kicsi az önbizalmuk, hogy nem ismernek másokhoz közeledni. Amennyiben a bánatevés egyéb táplálkozási zavarral, például bulimiával párosul, akkor biztosan önértékelési problémáról van szó, valamint arról, hogy az illető fél felfedni valódi énjét mások előtt. Az ilyen emberek monoton munkát választanak, hiszen félnek a kihívásoktól, és tartanak attól, hogy bárkinek bármit bebizonyítsanak. Az állandó evés helyett a valós problémákkal kellene szembenézniük, és lassan előbújni a felesleges kilók mögül.
Amennyiben huzamosabb ideig eltart a bánatevés, az óhatatlanul egyéb táplálkozási zavarokkal is párosul. Legtöbbször bulimia, evési roham, vagy túlevés veszélyezteti az egészséget. A bulimia a bánatevők nagy barátja, ugyanis az elfogyasztott ételtől viszonylag könnyen és gyorsan meg tudnak szabadulni. Ráadásul a hányás vagy hasmenés – amelyet komoly hashajtókkal érnek el – egyfajta megkönnyebbülést is hoz, úgy érzik, mintha komoly tehertől szabadultak volna meg. Egyfajta eufórikus állapot ez, a kábítószerezéshez is hasonlítható. Az evési roham szintén szoros összefüggésben áll a bánatevéssel, hiszen alig várjuk, hogy hazaérve, mindent eldobva, feltépjük a pizzás dobozt vagy kiraboljuk a hűtőt. Ilyenkor nem az étel minőségén, inkább az elfogyasztás gyorsaságán van a hangsúly. Minél hamarabb eltelni, jóllakni, és nem gondolkodni. A túlevés szintén a bánatevés társa és legtöbbször ez torkollik bulimiába. Látható tehát, hogy a krónikus és indokolatlan evés mögött a legtöbbször súlyos lelki gondok állnak, amelyeket odafigyeléssel, de sok esetben csak külső segítséggel lehet csak megoldani. A bánatevés rendszerint túlmutat az egészségügyi és esztétikai problémákon. Ahhoz hogy egészséges, kiegyensúlyozott életet éljünk, elsősorban a fejünkben kell rendet tenni.